• „Európa Kulturális Színei” – Tárnok és testvérvárosainak találkozója

    A részletes program: Szeptember 5. szombat A résztvevő településekről érkező vendégek fogadása után dr. Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő ünnepélyes keretek között megnyitja a találkozót, őt követően dr. Aradszki András
  • 900 milliárd forint uniós támogatás jut a kisebb vállalkozásoknak idén

    900 milliárd forint értékű uniós pályázat jelenik meg idén kapacitásbővítésre és tematikus célokra a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak. Az előző uniós ciklusban az időszak egészére jutott hasonló nagyságú összeg fejlesztésekre.
  • Úrnapja – vasárnap virágszőnyeg a Fő utcán

    Úrnapja idén június 4-én, csütörtökön lesz, így az egyház az Úr Testének és Vérének ünnepét vasárnap ünnepli meg. Tárnokon az ünnephez hagyományosan kapcsolódó körmenetre a hívek virágszőnyeget készítettek, készítenek. Idén
  • A Föld napja Tárnokon

    A megújult „kultúrudvar” avatóünnepségével, egy újrahasznosító pályázat eredményhirdetésével és a pályamunkák kiállításának megnyitójával ünnepelte Tárnok a Föld napját. A Művelődési Ház megújult udvarán a Gaudium Kórus tavaszi dalai teremtették meg
  • A tűzoltószertár építése

    Legutóbbi ülésén a képviselő-testület támogatta a Tárnoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület által benyújtott háromállásos tűzoltóállomás koncepciótervét és felkérte a polgármestert, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét, jogilag milyen lehetőségei vannak az önkormányzati
  • Újrahasznosítási pályázat

    Április 15-ig várják az újrahasznosított tárgyakból készült tárgyakat, ruhadarabokat, kiegészítőket a Művelődési Házban. Külön kategóriában olyan tárgyakkal lehet pályázni, amelyekben megjelenik az Érd és Térsége Víziközmű Kft. logója. A nevezéshez
  • A szigorúbb pénzügyi ellenőrzés szolgálja az emberek érdekét

    Hatékonyabban tárja fel a pénzügyi felügyelet a visszaéléseket – fogalmazott Tuzson Bence a brókerbotrányok kapcsán. Március 31-én az Országgyűlés elfogadta azt a kormánypárti javaslatot, amelynek alapján zárolni lehet a brókerbotrányban érintett
  • Ne ajándékozzunk élő állatot!

    Közeledik a húsvét, a termékenység szép ünnepe, és az élő állat-ajándékozás új keletű szokása is. Mert ez bizony szintén egy új dolog, nem volt régebben és semmi köze sincs a
  • Ítélet egy személyiségi jogi perben

    Öt évvel ezelőtt indult el a per, idén tavasszal zárult le. A 2010-ben indult személyiségi jogi perben, melyet felperesként Szolnoki Gábor jó hírnév megsértése miatt indított, 2013-ban alperesi fellebbezésre másodfokra
  • Bizottsági ülések és testületi ülés meghívók.

    MEGHÍVÓ Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Településfejlesztési és Közbiztonsági Bizottsága 2015. március 17-én (kedden) 16.00 órai kezdettel tartandó ülésére, melynek helye a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó terme (Tárnok, Dózsa György út 150-152.) NAPIREND
  • 1 „Európa Kulturális Színei” – Tárnok és testvérvárosainak találkozója
  • 2 900 milliárd forint uniós támogatás jut a kisebb vállalkozásoknak idén
  • 3 Úrnapja – vasárnap virágszőnyeg a Fő utcán
  • 4 A Föld napja Tárnokon
  • 5 A tűzoltószertár építése
  • 6 Újrahasznosítási pályázat
  • 7 A szigorúbb pénzügyi ellenőrzés szolgálja az emberek érdekét
  • 8 Ne ajándékozzunk élő állatot!
  • 9 Ítélet egy személyiségi jogi perben
  • 10 Bizottsági ülések és testületi ülés meghívók.

Tárnoki Hírek

  • 1

Hírek

  • 1

Module Positions

The Layouts panel in the Plethora template administration interface provides several options for configuring the layout of the template. Each modular section of the template design offers six module positions by default.

Note: If no modules are published to a position, the entire area or row will not appear or collapse.

Top

A B C D E F

Header

A B C D E F

Drawer

Breadcrumb

Showcase

A B C D E F

Feature

A B C D E F

FullWidthTop

Utility

A B C D E F

ExpandedTop

A B C D E F

MainTop

A B C D E F

Content Top

A B C

Mainbody

Content Bottom

A B C

Sidebar

A B C

MainBottom

A B C D E F

ExpandedBottom

A B C D E F

Extension

A B C D E F

FullWidthBottom

Bottom

A B C D E F

Footer

A B C D E F

Copyright

A B C D E F

Debug

Analytics

 

Documentation: Gantry Framework Layouts

porn